Világtalálkozói elismerések átadása a Stefánia Palotában

Világtalálkozói elismerések átadása
a Stefánia Palotában

Szerte a nagyvilágból érkeztek vendégek az ünnepi vacsorára

Hazádnak rendületlenül… a Szózat közös éneklésével kezdődött május 14-én a Stefánia Palota Regiment Éttermében a IX. Magyar Világtalálkozó ünnepi, gála-vacsoraestje, amelyen az áldás és köszöntők után került sor a világtalálkozói elismerések átadására. Hangulatos gálaműsor következett, üdvözletek, köszöntők hangzottak el a nagyvilág magyarsága képviseletében, majd közös vacsorával, zeneszóval, baráti beszélgetéssel, s a Himnusz közös eléneklésével ért véget a lélekemelő est.

Vesztergám Miklós tárogatózenéje fogadta a gálára érkező mintegy másfél száz vendéget, majd a Rákóczi-induló pergő dallamaira vonultak be a történelmi zászló vivői, majd Kozma Imre római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és

dr. Tamás Gábor, amerikai magyar református lelkész adott áldást a találkozóra. Köszöntötte a jelenlévőket dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke, külön bemutatva a messze országokból, illetve közvetlen a határon túlról érkezőket. Jelen voltak az USA több államából, Argentínából, Brazíliából, Ausztráliából, Nigériából, Mauritániából, Törökországból, a Felvidékről, Erdélyből és a Délvidékről.

Kovács Krisztina erdélyi előadóművész éneke, s Nagyváradi-Kis Anna, Joó Géza és Szalóczy Pál bevezető szavai, valamint a laudációk után került sorra az elismerések átadására.

A Világ Magyarságáért közéleti elismerést:Prof dr. Marinovich Endre közgazdász, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese, az Antall-kormány volt kabinetfőnöke; A Világ Magyarságáért művészeti elismerést: Csepregi Éva énekesnő, színésznő, a Neoton Família énekese; s Tiszteletbeli Magyar címet Osman Sahbaz török üzletember, gépészmérnök, tiszteletbeli konzul, a Török- Magyar Üzletemberek Egyesületének elnöke; az Összefogás a Magyarságért Díjat: Vér János közéleti vezető, a Tápió-régió Világklub-elnöke, a Világklub Gasztro Fórumának elnöke; Tolnai Mari magyarnóta énekes és Klein Károly nemzetőr altábornagy, a Világklub biztonsági főnöke vette át dr. Tanka Lászlótól és Nagyváradi-Kis Annától. A kitüntetetteknek – akiket a gyönyörű népviseletbe öltözött Szalay-testvérpár kísért az átadáshoz- gratuláltak az odaítélő bizottsága tagjai, így Józsa Judit, dr. Czeglédi József, Nick Ferenc, Bokor Balázs és László Gábor.

Az est során Csepregi Éva és Tolnai Mari egy-egy dallal köszönte meg az elismerést, Prof dr. Marinovich Endre a kitüntetettek nevében szólt, Osman Sahbaz pedig a török küldöttség nevében meghívót és ajándékot adott át. Ugyancsak megajándékozta a szervezőket Komolafe Omotunde, a Nigéria Világklub elnöke és dr. Kesztyűs Ferenc festőművész. Az est további részében közös vacsorára került sor, s a finom ételek-italok közben Nógrádi Tóth István magyar nóta énekes és Sárközi Béla és népi zenekara gondoskodott a jó hangulatról. A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével ért véget.

Szöveg és fotók: Czuh János