Beszámoló



Négy napon át gazdag programsorozat a Magyar Világtalálkozón


Balatonlellén jó volt magyarnak lenni!

 

Balatonlelle városában négy napra otthonra talált összmagyarságunk: minden volt, ami magyar! Mostantól három méter magas, vöröskő alapon, erdélyi tölgyfából készült Megmaradásunkért című jelképmű reprezentálja a magyar összefogást, a Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatának emlékét Balatonlellén - némiképp megidézve a nyolc évtizeddel ezelőtti nagy találkozók hangulatát.

Június 30-a és július 3-a között négy napon át, tizenkét helyszínen több mint száz program zajlott le, amelyekre számos tengeren- és határon túli országból érkeztek résztvevők. Tizenkét konferencia, a két nagyszínpadon ezernél is több fellépő művész, együttesek, zenekarok, koncertek, találkozók, versenyek zajlottak, miközben a látogatók megkóstolhatták a magyar konyha ízeit, finomságait és italait, megtekinthették a jurta sátrak kézműveseinek termékeit.

A nagyszabású rendezvény rendben, fegyelmezetten zajlott le, s a hideg, esős, szeles idő ellenére a négy nap alatt sok-sok ezer embernek nyújtottak élményt, a nagyrészt ingyenesen látogatható programok, amelyek csaknem mindegyike a tervezettek szerint zajlott. A vasárnapi ökumenikus, záró istentiszteleten az egyházi vezetők áldást és békességet kívántak a Kárpát-medencében és a nagyvilágban szétszóratott magyarság jövőjére, amely – mint hangsúlyozták - csak összefogással képzelhető el, határon innen és határon túl.


Magyar-lengyel két jó barát

Magyar-Lengyel Barátság Nappal kezdődött az eseménysorozat, amelyen többek között Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete méltatta akét nép legendás barátságát. Eljöttek többen Lengyelországból, ott voltak az ’56-osok, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetői, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei. Az Obsitos zenekar dallamaira felkúsztak az árbocra a magyar, a lengyel , s az Európai Unió zászlajai. A rendezvény után Kertész-Bakos Krisztina fotókiállításának megnyitójára, majd Balatonbogláron, az egykori lengyel középiskolában emléktábla koszorúzásra és két órás konferenciára került sor a két nép ezeréves barátságáról, dr. Felházi Sándor, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánja védnökségével és Nagy László szervezésével.


Reformátusok Tanácskozó Zsinata

Ugyanezen időben Balatonlellén a Magyar Népfőiskolai Collegium nemzetközi közgyűlése, majd a Reformátusok Tanácskozó Zsinata zajlott, dr. Kis Boáz kiváló szervezésével: az eseményen sok egyházi vezető, küldött és vendég vett részt.Többek között jelen volt: Ft. Erdélyi Géza ny. püspök, az MRETZS lelkészi elnöke (Felvidék),Ft. Szabó Sándor püspök, az MRETZS ügyvezető elnöke (USA, Kalifornia), Ft. Szabó Dániel, a Presbiteri Szövetség elnöke (Magyarország), Ft. Kovács Zoltán főgondnok, az MRETZS világi elnöke (Királyhágómellék), Ft. Horkay László ny. püspök (Kárpátalja). Este pedig a római katolikus templomban ökumenikus Istentiszteletet celebráltak, melyen dr. Erdélyi Géza, a Tanácskozó Zsinat elnöke, Szemerei János evangélikus püspök és Várnai László római katolikus esperes szolgáltak, Kovács Jenő helyi plébános és Szabó Levente helyi református lelkésszel együtt. Kísérő programként neves előadóművészek – Pitti Katalin, Kun Ágnes Anna, Magyar Róbert és a Sotto Voce Énekegyüttes - adtak színvonalas kulturális műsort.Művészeti találkozóra is sor került Sipos Ildikó és Hegedüs Tünde szervezésében: - Építsük együtt a Művészeti Barátsághidat – ezzel a címmel tartottak fórumot a Magyar Világtalálkozóra érkezett külhoni és hazai képzőművészek számára, kiknek alkotásaiból reprezentatív kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Malév üdülő kiállítótermében.

 

Látványos megnyitó ünnepség

Július 1-én került sor a Világtalálkozó impozáns hivatalos megnyitójára. a Főtéri Rendezvénypark mintegy ötezer négyzetméteres területén. Az ünnepélyes menet a Pénzügyőr Zenekar hangjaira, a Rákóczi indulóra vonult a főtérre, elől a történelmi zászlósort vivő Bánffyhunyadi Suhanc Néptánc Együttes ünneplő viseletbe öltözött tagjai vonultak, majd a Szent Korona díszmenet érkezett a korona másolatával Vesztergám Miklós tárogató zenéjére, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, magyar lovagrendek kíséretével.

Az ünnepségen először Steinbach József református püspök, Szebik Imre evangélikus püspök és Várnai László római katolikus esperes mondott egy - egy fohászt a magyarságért. Ezután a Világtalálkozó elnöke, dr. Tanka László, majd Balatonlelle város polgármestere, Kenéz István üdvözölte a nagyszámban megjelent vendégeket. Ezt követően a különböző régiók köszöntője hangzott el. Többek között az amerikai kontinensen élő magyarság nevében Los Angelesből Szabó Erzsébet, Ft. Szabó Sándor református püspök felesége, Dél-Amerikából Fedor Alíz (Venezuela), Európából Lindop Márta (Anglia), Ausztráliából Hódi Margit (Sydney), Erdélyből Lázár Ferenc (Székelyudvarhely), a Felvidékről Tarics Hortenzia (Révkomárom) tolmácsolták a régiók magyarságának üzeneteit.

A megnyitó műsor - jelszavához méltón- "Hazádnak rendületlenül légy híve" Vörösmarty Mihály Szózatával kezdődött, melyet felvidéki előadóművész, Tarics Péter adott elő, majd a magyarság huszadik századi sorsfordító eseményeit idézte fel a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház két színésze, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Márai Sándor több írásának, versének részletével. A műsor a Sotto Voce Énekegyüttes Boldog asszony anyánk című ősi himnuszunkkal és Kovács Gábor énekes: A Nemzet dala című énekével és a Bánffyhunyadi Suhanc Táncegyüttes fergeteges kalotaszegi táncával zárult.


A Világ Magyarságáért elismerések

Ezután került sorra „A Világ Magyarságáért" elismerések átadása,Józsa Judit kerámia szobrász "Életfa" című alkotásával- tíz személy kapta meg:

dr. Horváth János, amerikai magyar állampolgár, a Magyar Országgyűlés korelnöke;

Duray Miklós felvidéki közíró ;

Papp M. Zsuzsa, a torontói Rákóczi Alapítvány elnöke, filmrendező, író ;

Dobai Sándor, a Benelux Államok főtisztelendője ;

Csapó Endre, az Ausztrália Magyar Élet főszerkesztője;

Piller Éva, a brazíliai cserkész mozgalom vezetője;

Nick Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagrend alapítója;

közösen kapták: dr. Koncz Gábor és Bába Szilvia, a Magyar Kultúra Alapítvány vezetői;

dr. Orbán István, a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnöke

és Kenéz István, Balatonlelle város polgármestere.

Végezetül Zelei József kerékpáros, magyar békenagykövet érkezett, aki bejelentette, hogy augusztusban nyeregbe pattan, s az amerikai kontinensre viszi a világtalálkozó résztvevőinek békeüzenetét, s 6000 kilométert kerekezve Obama elnöknek adja át. Az ünnepélyes megnyitó a Világtalálkozó elnökének: Dr. Tanka Lászlónak és a megnyitó rendezőjének Nagyváradi - Kis Annának a közreműködők részére átnyújtott emléklapok átadásával zárult. Az ünneplő közönség az ünnepélyes megnyitót lezáró Szózat és Székely himnusz lelkes együtténeklésével fejezte ki összetartozásunkat.


Megmaradásunkért jelképmű az Emlékparkban

Ezután került sor a szomszédos Emlékparkban a Megmaradásunkért jelképmű ünnepélyes átadására, amelyet az I. Magyar Világtalálkozó emlékére, a magyar összefogás jegyében, dr. Tanka László, a Világtalálkozó elnöke és Kenéz István, Balatonlelle polgármestere felkérésére Farkaslaki Jakab György faszobrász alkotott, a gyertyószentmiklósi Kopacz Zoltán által adományozott erdélyi tölgyfából. A művet Kosaras Péter Ákos történész méltatta és avatta fel. A talpazatba építik be hamarosan azt a kazettát, amelybe a Világtalálkozó résztvevői helyezték el üzeneteiket az utókornak, névvel ellátva. A palack csak 50 év múlva lesz kibontható. A szobortól néhány méterre áll a Gyermekáldozatokért Emlékmű, amelynek talapzatán 12 szervezet, személy helyezte el a kegyelet és a hála virágait.

A megnyitó után a Főtéri Rendezvényparkban a folklórfesztivál, a mintegy 45 ezer négyzetméteres Vízparti Tér helyszínének nagyszínpadán pedig a könnyűzenei műsor következett, miközben hat helyszínen, csaknem ugyanazon időben konferenciák, találkozók kezdődtek, amelyeken alkalmanként 80-250 közötti érdeklődő, résztvevő jelent meg.

Egészségnap


Az Egészségkonferencia egy levél felolvasásával kezdődött: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze tolmácsolta Schmittné Makray Katalin, a Magyar Köztársaság elnöke feleségének meleg hangú üdvözletét. Majd dr. Kardeván Endre védnök, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára vitaindítójával megkezdődött az érdemi munka, ezt követően pedig mintegy húsz neves szakember és vállalkozó mondta el véleményét, mutatta be szolgáltatásait - dr. Szalontai Éva (Svédország)
főrendező irányításával és dr. Mezei László (Borsod Megyei és Kárpátaljai Világklub elnök) közreműködésével.


Találka Tér - több mint 100 előadó

A Vízparti Tér bejáratánál lévő ópusztaszeri jurta sátrak között lehetett eljutni a Találka Térre, ahol a Magyarságismereti Szabadegyetemen Fedor Alíz vezetésével, Dávid Viktória és Tormási M. Judit (New Jersey) moderátori közreműködésével folyamatosan zajlottak az események , s nagy érdeklődés kísérte az általában 10-15 perces, izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat. Csupán néhány név a négy nap alatti több mint száz előadóból: Duray Miklós (Felvidék), dr. Raffai Ernő történész, Papp M. Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke, (Kanada), Golenya Ágnes író (Peru), dr. Zétényi Zsolt jogász, Mészáros László üzletember (USA), Bokor Balázs nagykövet (Los Angeles, Kalifornia), Ft. Szabó Sándor (Los Angeles - Ontario, Kalifornia), Gaál István (Erdély), Szakács Gábor és Friedrich Klára (a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetői), Cey-bert Róbert, világjáró szociológus, író, dr. Várdy Béla, az Amerikai Egyesült Államokban élő történészprofesszor,(Pittsburgh) , Galgóczy Árpád – író, - egykori Gulág- fogoly, túlélő, Nick Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagrend alapítója, Vojtkó Ferenc, a Debrecen TV szerkesztője. Gyuricza Gábor, a brazíliai magyarokról tartott előadást, dr. Pap Éva és Iby Duba Ibolya pedig bemutatták a Vidd Hírét a Magyaroknak Alapítványt. Sokaktól hangzott még el figyelemfelkeltő tájékoztató vagy beszámoló.

 

A Találka Tér szomszédságában tucatnyi sátor fogadta az érdeklődőket, így például a Magyar Kultúra Lovagjai, -Szilágyi Árpád lovagtárs és a Csongrád Megyei Világklub elnöke szervezésében - egy 72 négyzetméteres KÉSZ-sátorban találkozhattak az érdeklődőkkel, ismerhették meg a Falvak Kultúrájáért Alapítvány tevékenységét. Mindig sokan voltak az új Széchenyi tervet, s a szellemes Rubik-kocka játékot is bemutató NFÜ-sátornál, valamint az Irmes Zsolt, Veszprém Megyei Világklub-elnök által felállíttatott Vállalkozók standján, akárcsak a tért körülölelő, többi sátrakban, ahol egy-egy cég, intézmény mutatta be szolgáltatásait.


Magyarsághíd-Hungarikumok konferencia a Szent Miklós hajón

Július1-jén, délután kezdődött a Balaton vizén a Magyarsághíd-Hungarikumok konferencia, Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke fővédnökségével. A Szent Miklós sétahajó fedélzetén Nagyváradi-Kis Anna konferenciaigazgató irányításával neves hazai és külhoni közéleti személyiségek részvételével mintegy öt órán át zajlottak az előadások.

Huszonkét előadás hangzott el a magyarság sorskérdéseiről, a nemzetről, történelmünkről, a hungarikumokról és a magyar-magyar összefogás modernkori esélyeiről. Részt vett a konferencián a hungarikumokat tömörítő Hungarikum Szövetség ( HUSZ) elnöke, Birinyi József és alelnöke, Mathiász Gábor valamint az Európai Borlovagrend konzulja Pammer István. A teljesség igénye nélkül olyan neves honi és Kárpát-medencei előadók beszéltek, mint: Duray Miklós, dr. Raffay Ernő, dr. Zétényi Zsolt, dr. Kosza Ida, Kosaras Péter Ákos, dr. Szaffkó Péter, Radda István, de érkeztek előadók Amerikából, Brazíliából, Ausztráliából is. A konferenciát a témakörhöz illő művészeti előadások színesítették. Közreműködött: Gál Laura operaénekes, Kis Törék Ildikó színésznő és Várnagy Andrea - Farkas Zsolt zongoraművész. A konferencia szerkesztett változata dupla DVD-n megjelenik.

A Nemzetközi Tudományos Tanácskozáson, a Báthory-Brassai Konferencián két napon át dr. Tuzson Tibor vezetésével reggeltől késő estig hangzottak el előadások műszaki, irodalmi, gazdasági, történelmi kérdésekben külhoni és hazai neves szakemberek tolmácsolásában. Fölsorolni is hosszú lenne az előadók neveit, - közel félszázan voltak- akiknek nagy része a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Valamennyi előadás filmre került, s eljuthat azok számára is, akik nem lehettek jelen. Az előadások kivonatai vagy a teljes publikációk rövidesen olvashatók lesznek a BBK honlapján.


Nemzetközi irodalmi ankét

A Művelődési Ház színháztermében előbb Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítását nyitotta meg Okos Márton kalotaszegi közíró, közreműködött Kuncz László vers- és énekmondó művész, majd nemzetközi irodalmi ankétra került sor. Tarics Péter író, újságíró vezetésével, s a szerzők közreműködésével, az alábbi kiadványokat mutattuk be: Magyar Nagyasszonyok (Józsa Judit kerámiaszobrász ), Isten tenyerén a magyarságért ( A Belgiumban élő Dobai Sándor főtisztelendő), Távolban magyar (Bokor Balázs nagykövet,). Az Aranyasszony útja ( A Peruban élő Golenya Ágnes), Stockholm ( a Svédországban élő László Horváth György marosszéki származású református lelkész, költő).


’56-osok találkozója - Karitatív konferencia- Nyári Egyetemisták Találkozója


Prof. Dr. Horváth János, a Magyar Országgyűlés korelnöke, az Interparlamentáris Unió magyar elnöke vállalta a fővédnökséget és nyitotta meg az 56-osok Dialógus Fórumát, amelyen az egykori szabadságharcosok, történészek, a forradalomra emlékezők elevenítették fel az eseményeket és szóltak máig ható tanulságokról. A rendezvény levezető elnöke dr. Czeglédi József, a Közép-Európai Club Pannonia elnöke és főelőadója Sinkovics Gyula, az ’56-os Szabadságharcos Lovagrend elnöke volt. A szervezők a Magyar Világtalálkozó alkalmából, az 55. évforduló tiszteletére , Mutasd meg fiaidnak ’56-ot ! címmel kezdeményezték az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékhelyeinek szervezett utazásokon történő bemutatását. Azzal a céllal tették ezt, hogy a forradalom még élő nemzedéke átörökíthesse fiainak, a következő nemzedéknek az 1956-os forradalom és szabadságharc világtörténelmi jelentőségét, történelmünket.

Karitatív konferencia megrendezésére is sor került abból a célból, hogy a megismertessék a külföldön élő magyarokkal az óhaza legnagyobb civil ernyőszervezetének, a Beteg és Hátrányos Helyzetű Gyermekeket Segítő Szervezetek és Támogatóik Országos Szövetsége (röviden BESZT Országos Szövetség) munkáját. A résztvevőket Balogh István alelnök tájékoztatta, majd a szövetség tagjai beszéltek szerepükről, elképzeléseikről.

Évente 30-40 ország több mint ezer diákját tanítja félszáz nyelvtanár a Debreceni Nyári Egyetemen, amelynek találkozóján egykori és leendő diákok vettek részt a Hotel Lelle előadótermében, ahol dr. Szaffkó Péter igazgató mutatta be az intézmény tevékenységét, majd a vendégek kötetlen beszélgetése zajlott, megtekintve a Debreceni Televízió forgatócsoportja által nemrégiben készített filmet az amerikai magyar közösségekről.

 

Sztárok és folklórfesztivál

Miközben a konferenciák zajlottak, a Találka Téren ismerkedtek a különböző országokból érkezők, a nagyszínpadon pedig Méry Péter irányításával és Joó Géza műsorvezetésével és Kuti László /hangtechnika, dj) a könnyűzenei élet legnépszerűbb személyiségei léptek fel. Néhány név, akiknek olykor 3-4 ezer ember tapsolt a Vízparti Tér nagysátrában, illetve a Főtéri Rendezvényparkban: Demjén Ferenc, Tamás Gábor, Szikora Robi, Balázs Fecó, Szentpéteri Csilla, Keresztes Ildikó, a Kormorán együttes, Pomázi Zoltán az új Bojtorján együttesből, Mouksa és a Psychedelic Cowboys, Király Viktor, Ivan és az Emperor Dance, Kefír, Komáromi Pisti és a Live Band, Poór Péter Zsuzsival és Orsival, Galambos Lajos zenekarával, Dávid Viktória gospelénekes, Steve Taylor svédországi pánsípművész, Lendvay Gabriella New Yorkból, Simándy Adél Svédországból, Éles István, a 4 For Dance együttes, Dévai Nagy Kamilla és Krónikás Zenede, Szakács Gábor és a Szkíta Örökség Társulat - és még sokan mások.

Hasonlóan gazdag volt a folklórműsor a Főtéri rendezvénypark színpadán, ahol Nagyné Varga Mária és Kereki Katalin vezette a műsorokat. A találkozó díszvendégei Erdélyből, Kalotaszegről érkeztek, szám szerint 22-en, s nem csak felléptek a műsorokban, hanem a házigazdai szerepkörben is jeleskedtek.

Koncertet és térzenét adott a Pénzügyőr Zenekar, az Obsitos Együttes, a hetven tagú Váci Ifjúsági Fúvószenekar. Bemutatkoztak Somogy, Csongrád, Szabolcs-Szatmár Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun megye népi, hagyományőrző együttesei, énekesei, a Sylvatica együttes, Kárpátaljáról a Kokas zenekar - és esténként fergetes táncházzal, majd Vesztergám Miklós tárogatóművész Il Silenziójával zárult a nap.

A Szabadtéri Színház nagyszínpadán csaknem éjfélig tartott az a kiváló előadás, Leblanc Győző és Tóth Éva főszereplésével - a Csárdáskirálynő nagyoperett- amelynek sok száz néző tapsolt, s neves előadóművészek működtek közre. Ugyancsak sokaknak egyedülálló élményt nyújtott Ernszt Katalin és Nemere László valamint a Kanizsa Táncegyüttes Magyar lagzi műsora, amelynek során Ft. Szabó Sándor, amerikai magyar püspök és dr. Tamás Gábor egyházmegyei lelkész áldotta meg a párokat, mondtak emlékezetes beszédeket, majd a főtéri program után igazi mulatós hangulatban folyatódott a program egészen éjfélig a Sylvatica közreműködésével.

Salaczné Várszegi Mária, Bács-Kiskun megyei Világklub elnök szervezésében a Művelődési Ház színháztermében a régi paraszti élet szokásait, eszközeit, viseletét, az ízes tájnyelvet, dalait, táncait sok humorral fűszerezve adta elő Így éltünk tavasztól őszig címmel a Kalocsai Varajti Gizella Színjátszó Kör ( betanította: dr. Kovácsné Sztakó Éva). A darab egyik üzenete a mai ember számára: vidám hangulatban, jó társaságban még a munka is könnyebb. A műsor kezdete előtt „Hollywoodban jártam” címmel - Dr. Magóné Tóth Gyöngyi élménybeszámolója hangzott el, aki az első magyar, aki tolerancia díjat vehetett át nemrégiben Amerikában.

 

Szépségverseny, foci, Ki mit tud?

Nagy érdeklődés övezte a Magyarok Szépe - A Világtalálkozó Királynője választást, amelynek döntőjébe 21 szép leány jutott, s ők már a verseny előtt hat nappal előbb Kecelen, majd Siófokon készültek a döntőre, Nándori József és Both József szervezők írányitása mellett. Szentpéteri Csilla és együttesének pazar játékával kezdődött a döntő műsora, amelynek során a lányok előbb a maguk által választott öltözékben, majd fürdőruhában, végül alkalmi ruhában mutatkoztak be, a Bokor Balázs, nagykövet, Magyarország Los Angelesi főkonzulja vezetésével működő zsűri és a több ezres közönség előtt. A csaknem hűvös hajnalba nyúló versenyen, Balázs Fecó műsora után a zsűri Kárpátalja szépének, Bozsár Ivettnek ítélte oda a koronát, a két udvarhölgy pedig Béres Evelin és Virágh Nóra lett.

Az említetteken túl még számos, egyéb program várta az idelátogatókat: a sportpályán, Nagy Csaba elnök szervezésében a Magyarország-Balaton válogatott öregfiúk mérkőzésre került sor, amelyet az előbbiek nyertek 7:3-ra. Nagy népszerűségnek örvendett a főtéren megrendezett gyermek Ki mit tud?, amelyet a népszerű művészházaspár Farkas Zsolt és Várnagy Andrea vezetett, s jutalmazott meg minden produkciót. A gyerekek láthatólag nagy élvezettel adták elő színvonalas produkciójukat a 120 négyzetméteres nagyszínpadon, sokszor több száz néző előtt…

A Magyar Ulti Bajnokságon közel százan vettek részt, közöttük számos külföldi honfitársunk. A több órás csatában a győzelmet a kiskunmajsai Virág László szerezte meg, második Várszegi Szilárd (Majdácska), a harmadik Pislér Árpád (Gerse) lett. Az Egyetemi Főiskolai Bajnokságon Jobbágy László, a Budapesti Műszaki Egyetem ötödéves hallgatója bizonyult a legjobbnak.

 

Finomságok és jó italok

Szép számmal volt a Világtalálkozón kiállító, szakácsok, finom ételek és italok, volt ökörsütés, malacsütés, grillezés, halétel, házi lepény, faszenes kürtös kalács, bográcsos, egytál ételek - a Kárpát-medence konyhái, a Magyar Ízek Utcája, a Hungarikum Falu, a Bor és Pálinka Faluban – ezek szervezésében Kéki Hilda, Kéki Ferenc és Bátai Dóra működött közre. Bemutatkozott a rendezvényen a Farkas Elemér által készített Rákóczi Fejedelmi Pálinka, amelynek hírét messze földre elvitték, lévén ő kapta A Világtalálkozó pálinkája címet, a borok közül pedig a balatonlellei illetőségű Konyári pincészet 2008-as évjáratú Cabernet Sauvignon és a Bodri Pincészet Cuvée bora vitte el a pálmát.

Említsük meg az épp három hónapos Lelle pulit is, a Világtalálkozó szerencsét hozó kabalaállatát, amelyet a cserszegtomaji Menyhárt István és családja egy jurta sátor tövében elhelyezkedő szekérderékban tartott, és óvott a sok-sok simogató kéztől…


Szervezők és a város

A rendezvény szervezésében Bősze Ferenc és Harmath Ilona vezetésével harminc fős önkéntes csapat és a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj 11 fős honvéd tisztjelöltjei is segítettek. A biztonsági szolgálatot az Elitte cég látta el, kitűnően, Fischer József és Rácz Ödön irányításával.

A szervezők főhadiszállása a Malév Üdülőben volt, itt tartotta operatív irányítását a mintegy ötven fős csapat. A rendezvény szervezése széles körű, civil összefogással valósult meg, annak a hálózatnak a révén, amely mintegy másfél évtizede építi a kapcsolatokat a Kárpát-medence és a külhoni országokban élő magyarság között. Köszönet valamennyi közreműködőnek, szervezőnek!

Külön köszönet Nagy Tímea irodavezetőnek és Tanka Benedeknek, a Világtalálkozó Központi Iroda munkatársainak, a számos segítőnek, valamint a logisztikai ügyek lebonyolításában közreműködő Wéber Andrásnak és Máté Ádámnak. A konferenciák a Lelle és a Lidó Hotelben, valamint az önkormányzat művelődési házában és tanácskozó termében zajlottak. A Sajtóiroda, Czuh János vezetésével a Tiffany Hotelben kapott helyett.

Balatonlelle város lakossága vendégszerető módon fogadta az idelátogatókat, köszönet ezért Kenéz István polgármesternek és Fárbás Timea idegenforgalmi munkatársnak.

 

Borongós időben, szerény vásárlói kedv

Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, az évszakban megszokottnál jóval hidegebb volt, a nyitónapon még orkán is tombolt a vízparton. A négy napos rendezvényen végig borongós, esős volt az égbolt, csak a lelkekben sütött ki a nap. A vásározók a rossz időjárás és a látogatók vásárló kedvének csökkenése miatt kisebb bevételt realizáltak, mint amire számítottak. A rendezők nagy empátia készségről tettek tanúbizonyságot, amikor úgy próbáltak nekik segíteni, hogy az egyébként szerény összegű belépőjegyet is eltörölték és ingyenessé tették a rendezvényt, még az esti koncerteket is! A több mint száz programból három program maradt el: Pataki Attila csütörtöki koncertjének időpontjára már 80-100 kilométer/órás vihar tombolt a vízparton, a lovagi torna küzdelmei pedig alkalmas helyszín hiányában kerülnek át más időpontra és helyszínre, illetve a veterán autók találkozójára csak fél tucatnyi autó érkezett meg, tartva a rossz időjárás okozta következményektől.

Mindennap nagyon értékes nyeremények találtak gazdára a tombolán, Somogyi Hajnalka és Törőcsik Erzsébet közreműködésével. Főnyereményként: Kaliforniába, Új-Zélandra és Venezuelába kaptak két főre egy-egy hetes meghívást a nyertesek, de számos welness hotel, egyéni felajánló, cég, üzletember kínált sorsolásra értékes nyereményeket.


Záró ökumenikus alkalom

Ahogy Isten áldását kérve kezdődött ez a szép ünepség-sorozat, úgy azzal is fejeztük be, kérve Istent, hogy ahogy megtartotta magyarságunkat évszázadokon keresztül, úgy legyen velünk ezután is, hiszen tudjuk: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!”

A záró istentiszteleti alkalmon Ft. Szabó Sándor amerikai református püspök hirdette az Igét, Takács Nándor ny. római katolikus püspök szentbeszédet mondott, Szmideliusz Zoltán evangélikus esperes, Bojtor István ny. ref. lelkész és Józan László kárpátaljai ref. lelkész szolgálatán kívül, Kovács Jenő helyi plébános köszöntését hallgathatták meg a jelenlevők, a zsúfolásig megtelt templomban. Végezetül, szűnni nem akaró tapssal köszönték meg Melegh Vilmos nagyváradi színművésznek és rendezőnek bizonyságtevő, verses szolgálatát, amelyet Magyar Róbert operaénekes fellépése követett. A Himnusz eléneklésével fejeződött be az áldáskérés.

 


Köszönet az együttműködésért

A világtalálkozó látogatói azonban, akár vásároltak, akár nem, remekül érezték magukat, s a finomságok mellé igazi szellemi táplálékokat is magukhoz vehettek: barátkozhattak és ismerkedhettek a négy nap során hazai és külhoni honfitársainkkal. Számtalan köszönő, elismerő levél, üzenet érkezik a Szervezőbizottsághoz, arról tanúskodva, hogy jól érezték magukat a résztvevők és szép emlékekkel, új kapcsolatokkal, barátságokkal, információkkal gazdagodtak.

Köszönet az együttműködő szervezeteknek, segítőknek és támogatóknak: a Panoráma Világklub és 15 regionális Társklubja vezetőinek és tagjainak, a Magyar Kultúra Alapítvány, Balatonlelle város önkormányzata, Közép-Európai Club Pannonia, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Vöröskereszt, a torontói Rákóczi Alapítvány, az Ontariói Független Magyar Református Egyház, a Gold Coast-i Magyar Klub(Ausztrália),Kossuth Koszorúja Alapítvány, Balaton Hajózási Zrt., MÁV-Start, MICE Program, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, HungARTradició Holding, Elitte Biztonságvédelem, DXN, KÉSZ Kft, 100 Iz Center, Virágklub, Székelykapu Étterem, Klapka Üzletház, Hotel Kapitány, ConQual, Hungaroplakát Kft. – és még sokan másoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a Magyar Világtalálkozó megrendezéséhez. Külön köszönet a Magyarok Szépe verseny támogatóinak, amelynek listája a www.vilagszepe.huhonlapon megtekinthető.

 

 

Kiemelt médiafigyelem

Élénk médiaérdeklődés kísérte a rendezvényt, különösen a közszolgálati médiumok részéről. A Magyar Televízió több műsora kiemelten foglalkozott a világtalálkozóval, már az első napon közvetítőkocsival települt ki a helyszínre, s onnan adott élő adást. Riportokat, interjúkat adott a rendezvénnyel kapcsolatban, a többi között a Duna TV, a Hír Tv, az Echo TV, az ATV, a TV2, a Digi TV, az Egészség TV, A Lélek TV, a Kapos TV, a Debreceni Televízió. New Yorkból és Melbournéből négy napon át a helyszínen tartózkodott egy-egy magyar televízió operatőr-szerkesztője, de a helyi televíziók forgatócsoportjai is ellátogattak az eseményre, a megnyitó ünnepségen például 14 kamera filmezett…A rádiók közül a Magyar Rádió több műsorának riportere jelent meg, készített a résztvevőkkel interjúkat, s természetesen az országos és a regionális nyomtatott sajtó számos újságírója is jelen volt egy-egy eseményen, magazinok, hetilapok újságírói készítettek számos riportot a résztvevőkkel. A szervezők köszönetüket fejezik ki a médiumoknak a hathatós segítségért, s ugyancsak köszönik a számtalan résztvevő, fellépő elismerő szavait, jókívánságait.

 

Jövőre, veletek, ugyanitt!

Összességében rendben, fegyelmezetten, rendkívüli esemény nélkül zajlott le a Világtalálkozó, még ha néha a szervezési feladatok akadoztak is a rengeteg program és a résztvevők, a helyszín összehangolása terén: végül is első alkalommal került sor ilyen nagyszabású esemény megrendezésre, s mindez jelentősebb támogatás nélkül, önerőből, civil módon - mégis eredményesen, sok ezer embernek élményt nyújtva, s a nagyvilág országaiba eljuttatva a találkozó üzenetét, a magyar-magyar összefogásban rejlő lehetőségeket.

A rendőrség és a biztonsági szolgálat megköszönte a szervezőknek a fegyelmezett lebonyolítást, a szervezettséget és rendet. Tájékoztatásuk szerint a négy nap alatt hozzájuk mindössze három apróbb ügyben érkezett bejelentés…A mentőszolgálat autói meg sem mozdultak, a vízi mentők is csak pásztázták a magyar tengert, csupán a 18 fős lelkes kis Vöröskeresztes csapatnak akadt néha dolga.

Így hát érthető volt, hogy amikor vasárnap éjfél felé, a záró rendezvényen, Joó Géza műsorvezető egy rövid interjúra kérte a Világtalálkozó elnökét, hogy lesz-e folytatás, dr. Tanka László csak annyit mondott: jövőre, veletek, ugyanitt!


Fotó: Gorzó Rita & Hajósi Miklós
www.hajoka.hu


Neves személyiségek a Világtalálkozón


A rendezvényen számos közéleti személyiség, művész, híresség megjelent. Felsorolni is hosszú lenne valamennyit, csak néhányat említünk közülük.

A kezdőnapon a Magyar-Lengyel Barátság Nap fővédnökeként Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Roman Kowalski Lengyelország magyarországi nagykövete mondott beszédet. Ott volt a Világtalálkozón a Magyar Országgyűlés korelnöke, az Amerikai Egyesült Államokból hazatelepült prof. dr. Horváth János, az Egészségnap fővédnöke dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Az ünnepi megnyitón jelen volt Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke. Az egészség-konferencián, köztársasági elnökünk feleségének, Schmittné Makray Katalinnak köszöntő levelét Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze olvasta fel. Fővédnöki tisztséget vállalt- bár hivatali elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni - a Magyarsághíd-Hungarikumok konferencián Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a tudományos tanácskozások felett Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára, védnökként Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, dr. Surján László Európa Parlamenti Képviselő.

tovább >>>


 
Postánkból

Számtalan levelet, emailt, üzenetet kapunk szerte a nagyvilágból, zömmel a Világtalálkozó résztvevőitől, illetve azoktól, akik nem tudtak eljönni, csak lélekben voltak velünk. Legtöbbjük az elismerés, a gratuláció hangján ír, ám szívesen vesszük a segítő kritikát is, hiszen első alkalommal került sor ilyen jellegű eseményre, s minden vélemény fontos a számunkra. Köszönet a sorokért! Egy kis csokorra valót adunk közre belőlük, rövidített formában!

bővebben >>>